Hosszú álom 3

- Anyu, menjünk már. Már megy a filmem. Mindig lemaradok miattad az elejéről.
- Akkor inkább segíts a pakolásban. Csak két kezem van- Barbara türelmetlenül dobálta a futószalagra az árut, amit vásároltak, s közben a táskájában kotorászott a pénztárcájáért. Lánya a szomszéd pénztár előtti állványtól rohant vissza két rágóval, amikor elé ért egy másik bevásárlókocsi. A lendülete akkora volt, hogy lehetetlen volt megállnia, így szépen belezuhant az idegen kocsiba.
- Jaj, bocsánat, elnézést… - szedte ki Barbi csemetéjét a romhalmazból.
- Semmi baj, kislányom, ez már régóta esedékes volt.
A vidám hangra Barbara is felnézett, és Márti néni mosolygós arcát látta meg maga előtt. Megölelte rég nem látott tanárnőjét, s két hatalmas puszit nyomott az arcára. Ahogy kicsit hátrébb lépett, egy magányosan álló férfit vett észre, tőlük nem messze, aki őket figyelte. Arckifejezése kifürkészhetetlen volt, s a testtartása feszültségről árulkodott. Barbi abban a másodpercben megismerte, ahogy a szemébe nézett. Ösztönösen felé indult, de a férfi ekkor kicsit hátrébb lépett.
- Szia Tomi. Annyira örülök, hogy már itt látlak.
A férfi szinte csak súgta a köszönést, majd türelmetlenül ő is pakolni kezdett a futószalagra. Barbara zavartan elfordult, nem tudta mire vélni Tomi viselkedését. Titokban párszor odapillantott rá, s meg kellett állapítsa, megváltozott. Nehezen ejtette a szavakat, a mozgása is bizonytalan volt még, de a legfeltűnőbb változás a szemén látszott. Azok a régen csodás, kék szemek, mára jéghideg, szürke kristályként csillogtak.
A parkolóban sokáig nézett még utána. Érthetetlen, rég elfeledett érzések lepték meg.

Tomi sokáig ült a villódzó monitor előtt. A délutánon gondolkozott, felkavarta a találkozás. Olyan rég nem gondolt a lányra. Lányra? Már asszony. Ott volt a lánya is, aki már majdnem olyan magas, mint ő. Húsz év is eltelt, hogy utoljára látta. Balassagyarmaton… durcásan a vonaton…
Kikapcsolta a gépet. Ma még nem ír neki.


Tamás bácsi suttogóra fogta a hangját a nappaliban.
- …valamit ki kell találni akkor is. Ki nem mozdulna itthonról, senkivel nem beszél, senkit nem enged ide. Figyeld meg, hogy nem lesz ennek jó vége.
- Azt hiszed, én ezt nem tudom? Aggódom én is. De mit lehet tenni? A múlt héten is…
- Miattam ne aggódjatok- jött lefelé lassan a lépcsőn Tomi- felesleges.
- Nem felesleges fiam. Igen is aggódunk édesanyáddal miattad. Ki kell mozdulnod már végre.
Tamás keserűen felnevetett.
- És ugyan kivel? A kedves feleségemmel? Akit nem láttam már vagy két hónapja lassan? Vagy a barátaimmal, akik egyszer sem jöttek be hozzám? Mégis kivel apu?
Az idős férfi bánatosan legyintett egyet, s az újságja mögé temetkezett.


Barbara merengve ült a gép előtt. Alig akart hinni a szemének délután, mikor Tomit meglátta. Feltett szándéka volt, hogy levelet ír neki, hisz annyi- de annyi mondanivalója lett volna. Húsz év nagyon sok idő, s ő pont ennyi ideje nem látta a férfit. Utoljára Balassagyarmaton…
Álnok kis könnycsepp gyűlt a szeme sarkában, s ő türelmetlen mozdulattal törölte le azt. Mégis, miért írna? Lehet, nem is kíváncsi rá a férfi. Miből gondolta, hogy pont az ő levelére van szüksége… és különben is…
Kikapcsolta a gépet. Ma még nem ír neki.

Tamás egyre feszültebben hallgatta felesége hangját a telefonban. Nem értette a nőt, nem értette a vádaskodásait, nem értette a fenyegetéseit, semmit nem értett. Csak annyit, hogy Móni szerint ő a felelős az életük kisiklásáért, mert- az ő szavaival élve- túl sokat volt kórházban, és az asszony egyedül maradt egy egyéves gyerekkel.
- De, hát nem jószántamból kerültem oda, a jó ég áldjon már meg. Elhiheted, hogy nem így terveztem a következő két évet akkor.
Márti néni az ajtóban hallgatta a beszélgetést, s a szíve szakadt meg fia szenvedését látva.
Tamás dühében az ágyra hajította a telefont, majd idegesen fel-alá kezdett járkálni a szobában. Hiányzott neki a kislánya rettenetesen, s Móni egyre nehezebben adta oda neki a hétvégékre.

Folyt.köv.