Tamás szórakozottan lapozgatta a naptárát, időpontot keresett a gyógytornász számára. Hamar meg is találta, ám ahogy rakta volna vissza a helyére, a polcra, megakadt a szeme az aznapi dátumon, és az aznapi névnapon. Barbara! Hirtelen melegséget érzett, ahogy a lány eszébe jutott. Bánta, hogy akkor, mikor a bevásárlóközpontban találkoztak, nem beszélgetett vele, pedig már akkor is látta, hogy Barbarának mennyire rosszul esett ez. Írni fog neki, igen. Ez azért más, mintha csak úgy küldene neki levelet… hisz a névnapján csak üzen az ember az ismerősének…

Barbara nevetve ült a gép előtt. Annyi aranyos, vicces üzenetet kapott a barátaitól, hogy nem győzött rájuk válaszolni. A legjobban barátnője zenélős képeslapja tetszett neki, olyan kedves dallama volt, hogy többször is lejátszotta. Az utolsó üzenetre kattintva hírtelen abbahagyta a nevetést. Tamás írt neki. Hát nem felejtette el?
Izgatottan olvasta az egy sornyi kis szöveget: „Boldog névnapot Neked!”
Nagyon sokáig gondolkozott, mit válaszoljon, vagy, hogy válaszoljon-e egyáltalán a férfinak. Végül úgy döntött, ír neki, de csak megköszöni a kedvességét és kész. Érezhetően csupán udvariasságból kapott tőle üzenetet, ebből nem kell nagy ügyet csinálni. Begépelte gyorsan válaszként, hogy „Köszönöm”, majd rövid gondolkozás után, még odaírta alá gyorsan: „Hogy vagy?”

Tamásnak nagyon rossz napja volt. Komoly fájdalmak kínozták, és még az ügyvédjével is találkoznia kellett, amit egyetlen porcikája sem kívánt. Célegyenesbe ért a válásuk Mónival, csak a legkényesebb kérdés, Lilike maradt még hátra.
Mielőtt elindult volna, még gyorsan megnézte a leveleit. Szokás szerint nem jött sok, pár reklám, néhány körüzenet… és egy levél Barbitól. Meglepődött, nem nagyon várt választ arra a semmitmondó kis levélre.
”Hogy vagy?”- kérdezte az üzenet végén. Erre mit lehet válaszolni? Hogy ki van borulva, mert eltűnt mellőle a családja? Hogy nincs olyan perc, amikor ne emlékezne arra, mit veszített? Hogy a fájdalom állandóan kínozza, és tehetetlen vele szemben? Hogy soha az életben nem fogja már teljes embernek érezni magát, aki azt tehet, amit csak akar? Ezeket, hogyan mondja el neki? Úgy döntött, hogy sehogy. Biztos nem is kíváncsi rá igazából, csak merő udvariasságból kérdezte.

Rengetegen voltak a postán, és Barbara azt hitte, az utóbbi fél órában még csak meg sem mozdult a sor. Sokan álltak ki a tömegből, feladva a hosszú várakozást, s így azért mégis csak haladtak valamennyit előre. Hírtelen egy ismerős vállon akadt meg a szeme. Tamás négy emberrel előtte állt. Nem szólt neki, inkább innen messziről figyelte. Annyira megtört, az egész ember szomorúságot árasztott … Ekkor arra lett figyelmes, hogy már nem a vállát nézi a férfinak, hanem azokba a jéghideg szemekbe feledkezett bele. Tamás lassan odaballagott hozzá, és óvatos puszit adott az arcára.
- Megkaptam a leveled. Köszönöm. Nagyon jól esett.
- De nem válaszoltál rá- mosolyodott el Barbi.
- Nem…- nevetett fel Tamás is- tényleg nem.
- Megkérdezhetem… hogy vagy?
A férfi zavartan körbenézett.
- Ráérsz egy kicsit? Lépjünk le innen.


A kávézóban senki nem volt, tökéletes helynek tűnt egy ilyen nehéz beszélgetéshez.
Barbi idegesen kavargatta a kávéját, várt, talán a férfi magától belekezd, de az csak bámult a semmibe a kirakaton át. A lány mocorogni kezdett a széken, hátha így kizökkenti a férfit. Nagy igyekezetében majdnem az ölébe borította a kávét is.
- Jaj, ne haragudj… látod, akár mikor találkozunk, abból mindig valami katasztrófa kerekedik rögtön.
- Ne viccelj, ez még nem katasztrófa- nevette el magát nagy nehezen a férfi- az nagyobb volt, hogy a lányod kilapította a fogkrémet, mikor beleült a kocsiba.
Nagyon sokat, és igazán őszintén beszélgettek végre. A balesetről Barbi nem sokat tudott, s most elborzadva hallgatta, mi is történt valójában. Maga előtt látta, ahogy Tamást a tűzoltók vágták ki a roncsokból, s majdnem elsírta magát. A férfi, kertelés nélkül beszélt neki tönkrement házasságáról is, fájdalmáról, hogy Lili nem lehet vele, arról a kegyetlen érzésről, amit akkor érzett, mikor megtudta, hogy a felesége a legjobb barátjával él… Úgy tűnt, az, hogy végre kibeszélhette magából ezeket, Tominak is sokat segített. Mire észbe kaptak, késő este lett, s Barbinak rohanni kellett. Sietve elbúcsúzott, de még előtte megígértette a férfival, hogy most már tartják a kapcsolatot, nem veszítik egymást még egyszer szem elől.
Tamás sokáig nézett a rohanó lány után. Nagyon felkavarta ez a délután, rég nem érezte már magát ennyire jól, mint Barbarával. Még az is megfordult a fejében, hogy ha akkor, húsz éve neki több bátorsága van… ma mindketten máshogy, másként élik az életüket. Talán boldogabban.

folyt.köv.