A felhőkbe
Szakadék szélén,
billegő köveken
egyensúlyom rég nincs,
rögökbe görcsösen,
vérző ujjakkal
tépett körmökkel,
meddig lehet tartani…
meddig engedjem?
Könnyebb, ha feladom,
ugrok a mélybe,
mennem kell már
lépnem a felhőkbe.
Sajnálom mi fáj…
az kevés… én tudom.
Már bánok mindent…
de többet nem fogom.
Marcangol, felemészt
hazug, önző lelkem,
elsorvad sosemvolt
egyszerű életem.
Bűn a tűz, mi perzsel,
de fellobbant a száraz,
a bosszú kegyetlen,
elér majd a bánat.
Mégis… mégis…
ugrok a mélybe,
mennem kell már,
lépnem a felhőkbe.
|
|