Álmaim

 

Sűrű, sötét éjben
képzeletem játszik,
újra a párkányon
kapaszkodva,
boldog félhomályban dereng
a múlt,
a múltam mit hagyok,
suttogások,
miket már nem hallok,
csak egy rozsdás
kilincs, mi reccsen,
egy borgőzös hang,
távolodik e percben…
s egy új kép pereg,
egy lázas mozdulat,
kapkodó érintésekkel
felszított indulat,
hol a villany fénye bántó,
s csak egy pillanat,
míg aranyló félhomály borítja
a falakat,
csak szemed látom újra,
a szikrákat benne,
csak egy percet adj még,
hadd égessem szívembe…
mint azt az örök illatot,
mit a harmatos fű
a vihar után hagyott,
a villámok fényét,
ahogy hasították az eget,
az eső illatát,
ahogy szemezett a hegy felett,
a fák zúgását
a hajnali szélben,
ahogy ránk simult,
mint takaró az éjben…
S én újra csak álmodok,
újra csak újra
a párkányon
kapaszkodok,
de alattam üresség,
nincs ami tartana,
álmaim súlya alatt
tán az éj is összeomlana.


 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11083