Azt hittem elég, ha igaznak
hiszem a hazug vallomásokat,
ha szépnek látom, valósnak
a kétszínű pillanatokat,
azt hittem tudom, értem,
mit jelent a szeretet,
azt hittem igazán érzem,
mikor pillantásod rám szegezed…
Megölt a valóság.
A te valóságod.
Temethetek minden reményt,
minden szédült ábrándot…
De koldus ez a szív,
még ha bele is rokkan,
könyörögve, zokogva
csúszik lassan a porban…
Térdel előtted,
egy ócska pillantásért,
rimánkodik hideg szívednek,
fél dobbanásáért…
De már eltapostad erejét,
kegyetlenül sárba tiportad,
nézd szánalmas vergődését,
még egy utolsót dobbanhat.
Talán megérted
talán érted
talán