Mit ér a hajnal, ha nem érzem,
két karod óvó ölelésében,
boldog ébredésed
apró neszeit?
Mit ér a hajnal, ha a lopakodó,
halvány fénysugár, már csak a kihűlt,
könnytől ázó párnát
érinti melegével?
Mit ér a hajnal, ha az éledő,
kinyíló világ nem hoz mást,
csak halkan távolodó lépteid
csikorgó sikolyait?
Az éj sötétjében még érzem,
enyém vagy örökre,
lágy érintésed nyomán,
csillagok hullnak szikrázva a földre,
az éj sötétjében, még van hitem a mában
a vágytól hevülő, lüktető boldogságban,
hol szívem kiáltása szívedig ér,
koldus könyörgése, hallgatásra ítél…
Mit ér a hajnalom, ha már nem vagy mellettem,
mit ér az ébredés, ha nem ébredsz mellettem,
mit ér a kezdet, ha látom a véget,
mit ér az élet, ha nem más, csak ítélet?