Vállad fölött, vágyakozva
a távolba révedek,
ölelésed bilincsében még
álmaimban élhetek,
kívül rekedt most a világ,
tengernyi mocska,
ám, mit boldogságnak hiszünk talán,
az életünk pokla.
Ebben a percben, órában,
megállt az idő,
lázas érintésed nyomán
szikrázik a levegő,
ősi erő húz magával,
izzó lávafolyam,
könnyes vágy perzsel hamuvá,
könyörgésem hangtalan.
Csak szívünk dobbanása hallik,
sötét csend ölel,
csituló lélegzetünk zaja,
egymásra felel,
álmaim szárnyán még egy
villanásnyit szállhatok,
nem számít az ébredés már,
nem számít, ha zuhanok.