Vonatok kerekén utakat álmodik,
hajlik, fordul a nyár,
recsegő megafon szakadó szavait
issza pultjainál
a végtelent ígérő alkonyi hangulat...
vörös por őrzi még, azután szétszalad,

elfutó sínvason tér-idő görbület
másik valóba visz
pár perc és itt állok magamban, nélküled,
szakad rólam a víz
szavaim lenyelem, ahogy a torkomon
kitörni készül a recsegő megafon,

búcsúzó fényfonat játszik a kupolán
arany íveivel,
vörösben felizzó árnyjáték paraván
mögül az est megölel,
kikísér, keresztül az izzadt tömegen,
elereszt ahogyan búcsúzom. Ég velem.