A fészer sarkában öreg láda ül.
Fedelét nyitva várom, hogy belül
mit rejthet, bár sejtem, mégis izgalom
fog el hogy mélyét láthatom.

Száját kitátó, némán suttogó
csőfogó, - idétlen alkatú,
összeszorított pofájú satu,
munkába rokkant kalapácsok,
egy véső, amely acélba vásott,
fűrészlap, régen fémbe szelő,
egy fényesre kopott vén reszelő,
egy tégely, amelyre én írtam,
ebben jó gépzsír van,
s habár az egyik szétesett,
itt van még két ecset…
egy fényes nyárból a rozsdálló őszé lett
jövőbe emelő menetmetszőkészlet,
egy ár, egy rajztű, kopott vágótárcsa,
egy tasakban valami fém forgácsa,
sokféle villáskulcs, öttől negyvenig
(években mérve mily gyorsan eltelik)
Kerítéshuzal-feszítő szerkezet,
hasznos lehet még, ha én már nem leszek.
Suttog a vas: hallod? Sose halsz meg…
Megértőn csörren egy fémdoboz huzalszeg,
s rám hunyorít egy szétgyötört síndarab
(talán így, hogy egy kacatba írtalak)
és legvégül
egy fém fül,
fiókzár kulcs nélkül..

Halkan visszazárom.
Vigye az enyészet.
Hagyom az egészet.