Hajunkban még egy-egy darab szilveszterrel
hazafelé tartunk, megfáradt sereg,
másnapos álmát alussza a város,
a buszon gyűrött szemhéjú emberek
kikre boldog újévet köszöntünk,
s belül oly vidám magunk
legmélye tudja csak,
megint eltelt egy év. Mint megunt
ruhát, alszom másodikáig új-simára
egy évnyi éjtől meggyűrt bőrömet,
s míg megreggelizek a tavalyról maradtból,
köröttem emlékek, mint méhek döngenek,
mézükkel édesítve a múlt perceit.

Idén-né nőtt fel a majd
s órák alatt vénült tavallyá a jelen.
Arcát még elém tartja néha,
és tudom, itt marad velem,
megbújik majdani ráncaimban.
Talán majd fel sem ismerem
hogy hegeim közül melyikük ő,
s melyikük az, amit más években
vágott arcomra az idő.

De még egy napja, hogy múlt lett az Óév,
emléke tiszta, mint a patak,
sodrása magával ragadja szívem,
habjain csillan a tavalyi nap.