Mint halász, ha vonja ki vízből a varsát
úgy meríti napjából költő a versét.
s majd alkonyban foltozva húzza a szálat
megvarrja bévül, eldolgozza a szélét,

és ma fogott apró rímeken mereng el:
Oh a sors ritka fogást nem prolongál!
Bambulva néz egy távoli víg hajót
míg az esti szél borzolja láng haját,

majd elnyugodni vetetlen ágyába száll,
és magában dohogva halkan beszél
holnap majd új lapra írja: Áthozat.
A tegnapira meg csak ennyit: Éhezett…

Álmába szívja a tenger friss illatát
Repülj hajóm! Feledve göcsörtös életét
álmai háttal feszülve a szélnek
csillámló testű halakkal szállnak...

most felül! (fel ül!)
 remegő kézzel kapkod a tollér’!
Úristen, eszébe jutott egy rímpár!
„Az élőhal állat”
írja
„Telitalálat!”
Oh, lélekasszony, ajkadon bíbor a rúzs,
hajolj fölém, mert te vagy a hajnali Múzs...

és utólag minden Antaltól... :-)