A perc ígérete
Bejártam egy évnyi vándorutat,
most itt ülök, szemben az óra
pár perc híján üt, majd ha éjfélt mutat.
Én várok egy békítő szóra,
várom, hogy vágyott szád szabad legyen,
hogy kezembe simuljon tested,
várom, hogy csöndesen bókolj nekem
és kérdésed hidd el, felesket,
elhagyom mind a rossz szokásaim
ha nyakad átfonhatja ujjam
s ajkamnak nincsen már más vágya, ím,
csak hogy végre a bensődet bújjam.
Magamhoz vonlak, itt az idő,
kibontom lassan az ajkad,
halkan szisszensz, mint a szabad tüdő...
Palack szelleme, szabad vagy!
Kristály csendül, és tiszta nedűd
fehéren gyöngyöző habját
megcsodálom, egy szénsav etűd
látható hangjai lakják,
és ahogy halkan a nyelvemhez ér
cseppnyi csak, szétszalad mégis
számban a lényed, fejemben a vér,
és elfog a gyújtó poézis,
hogy megénekeljem selymes ízed
s hogy repítesz fel és előre,
de torkom lezárod. Ezt úgysem hiszed.
Hát… ugyanitt. Veled. Jövőre.
|
|