Itt ülök fenn
Itt ülök, fenn, az idő partján
hátamnak feszül a múltam terhe
magam cipeltem, amit varrt rám,
voltam szeretve ölelve, verve…
a jövő talaján nem marad nyomom
apróra téptek körmök s fehér fogak.
most így a szélnek már elmondhatom:
ledaráltak, akár a gyorsvonat
de álmaimban borzas felhőt hajt a szél,
fülembe friss hajtás, búzaszál susog
törékeny szára szebb jövőt mesél
napvilágos boldog holnapot.
Megpendül még a mélység
sötét csendjéből sóhaj száll
tágult orrlyukamban rettegés, még
megtart vagy szakad az utolsó hajszál…
és sorra jönnek értő posztmodernek
velük pár taktust együtt dúdolok,
ők hasba rúgnak, vihogva összevernek…
belém halnak a megfogant dalok
de álmaimban borzas felhőt hajt a szél,
fülembe friss hajtás, búzaszál susog
törékeny szára szebb jövőt mesél
napvilágos boldog holnapot
S ha véget érnek majd a tiktakok
és elfelejtem azt hogy itt lakok
kutyám is néz majd, hogy ki a franc ez,
bohóckodik, mint Comédie Française,
majd nem köszönnek rám szomszédjaim,
és lengek majd volt meggyfám ágain
míg fenn az őszi széllel dúdolok
egy halk dalt arról, hogy még itt vagyok,
integetek és nem látod, nevetek
mielőtt ölelésbe forrnék veletek
de álmaimban borzas felhőt hajt a szél,
fülembe friss hajtás, búzaszál susog
törékeny szára szebb jövőt mesél
napvilágos boldog holnapot
Hunyorgok, pedig Isten lássa lelkem,
már nagyon sok hideg napot átteleltem…
kérlek, emlékem le ne rombold,
köztetek (néhány) jó sorom volt
itt messze fönn, távol a világtól
szemembe szitál a napfény, a virágpor,
és álmaimban borzas felhőt hajt a szél,
fülembe friss hajtás, búzaszál susog
törékeny szára szebb jövőt mesél
egy napvilágos boldog holnapot.
|
|