November van és elcsendesedtek
jelszavak, versek, magyar dalok,
fázósan bújnak a hasító hidegben
transzparensek, zászlók, indulatok,

papír nem remeg a sötét hangfalakban,
elnémultak a parkok és terek.
De bennem is feszülő pillanat van,
mi lesz, ki szól holnaptól értetek?

Ki kérdez, ki vet majd újra vállt a vállhoz,
ki áldozza a könnyet, és a vért,
ki lesz, ki dicsér, ki lesz, ki átkoz?
„Ne félj, grófodnak lesz azért…”

Aki utcára hívott, és ki ellenedre
utcára küldte rendünk és rendje őreit,
miért nem vitázik a Magyar Parlamentbe’,
egymásnak minket miért feszít?

A délutánt járva ha összefutsz velem,
köszöntjük egymást, mint jó szomszédhoz illik,
idáig nem ért el a táguló jelen,
pedig együtt voltunk tegnap este mind itt.

A visszhangzó házfalak elcsendesedtek,
a megtiport fű majd újra nő,
nyomát őrizve illetlen kezeknek
békét álmodik egy fagyos utcakő.

2007. novembere