Kedvem szegett, nem dísz ez, szürke var kínomból amint ez szinte körbevarr rám ölt, és ki, és újra be a tű fennkölt és eltölt a kendőnyi betű hímezve dísztelen átlagegyveleg ha kell, ha nem én megosztom veled, elpiszkolódott, mint satnya körszakáll s ha idő múlva az esti napszak áll, szemétre mind, hogy holnap hajnalig mosódjon ki s legyen majd alig tiszta batiszt.
