Örvény
Erőszakkal tartlak majd távol
magamtól,
nem tudok jobbat,
hisz ahányszor látlak
újra meg újra megdobban a szívem,
boszorkánytáncot járnak
az éj figurái,
reccsen az asztal,
és hallod, a szú is
másképp perceg a fában.
Dobbanó lábad lépteid hallom,
macska sikít fel,
és máris rohannék
segíteni néked
és magamon.
Megbűvöl két szemed tiszta tükre
nem nézhetem, magához vonz,
hangod a selymes nézd, lüktetve
rohan véremmel az arcom pírjába,
ó, az áruló.
Nézni sem merlek,
hallgatni sem téged,
és mégis
hiányzol,
hisz vágyaim leképezése
Te vagy.
|
|