Bolyongok százévnyi mesében
elveszett régi ösvényem,
kacatok, emlékek között
kutatok, hordom, szétrakom
mint aki folyvást költözött
batyujában a fájdalom…

fényében utolsó gyertyámnak
nem jössz és nem várlak.
Nagy könyvnek fogtunk, emlékszel?
Jön még majd sok holnap
hogy soha nem mész el,
folytassuk, ezt mondtad…

metsző fényű hajnalon
rám vigyorog a tegnapom,
üszkös betűk meséiben
kalandozom, a szürke múlt
emlékeit talán hiszem
s ha fényük bármi’ megfakult,

vágyra vágy, és kínra kín
életem pergő lapjain,
sorsversek sárguló sora
bánat áztatta oldalon
bár öröme, kínja ostoba.
döntöttem, végig olvasom.