Hajnalom
A hajnal megcsiklandozza az orrom. Az esti ropogósról törtre aludt takaró suhogása szólót játszik, oldalt fordulok... Nem, nem! A másik oldalt, ez a fal! Csendesen... érzem, nem vagyok egyedül. Most lassan az ágy lába felől kúszom szememmel a fehér huzat ívén, hangosan dobol a vér a fülemben micsoda ívek... Hajad a párnán úgy terül el, ingerel, hogy beletúrjak. Meztelen válladról leszaladt a bolond takaró, hogy lehet elveszíteni érintésed? Illatod újra és újra beszívom, eltölt, és sejtjeim beléfeszülnek, félkönyökömre támaszkodom, nézem amit látni engedsz Te és a hajnali fények. Nincs kérdés bennem, enyém vagy. Rád hajolok, hogy a vállad ajkammal érinthessem, csak lassan, hogy meg ne szakítsam az álmod. Sóhajtasz, oldaladról a hátadra fordulsz, karjaidat nyújtózni húzod lassan elő, mozdulatod puhaságát mosolyod fénye igézi eggyé Veled, ujjaim végigszaladnak vállad gödrén, ajkad puhán nyílik csókra. a szemed ki ne nyisd... ez a hajnal a miénk még.
|
|