Egyszer Mátyás Király, ahogy a mesében, Erre poroszkálna, lován, feketében, Igazat keresve végig a határban, Elképedne rajt’: mennyi új-kufár van.
Nincsen annyi „deres”, amennyi szüksége, Tolvaj vigalomnak hogyan lesz itt vége, Maga fogna ostort, hogy közibük vágjon, Hetvenhétszer verne által e világon.
Nagyot sóhajtana, talán káromkodva Átokszókat szórna balga utódokra, Felülne lovára, messze vinné kényszer: "Eb-úr országában, IGAZ, ebül vész el!"
