Út bakancsban

Vágy-lázban égve fűztem bakancsom,
 Öreg cipésztől aznap hoztam el,
Spiccvasat ütött előre, hátra,
Foltot varrt rá, hová ítélte, kell.

 Nehéz nagykabátom: begomboltam,
Ne szökjön úton testemről meleg,
Báránybőr sapkám szememig nyomtam,
Anyám Apámhoz:”Féltem, még gyerek!”.

Nem hajlottam ott szülői szóra,
Sietős ölelés futotta csak,
Nádtetős otthonból udvarra lépve,
Hópelyhek cikáztak a Hold alatt.

 Hideg lehetett, csikorgott a Tél,
Hatéves, lágy-dacos test alatt,
Fütyörésztem: tán’ sötéttől féltem,
Így csitítgatván magányomat.

 Másnak bokáig, nekem térdemig
Ért a hó: bakancsom fehérbe bújt,
Árkokban eperfák őrként álltak,
Sorolva mutatták:”Köztünk az Út.”.

Két óra eltelt, míg est-talányból,
Torony homálya tűnt, csúcsán kereszt:
Karácsony, Szenteste-templom árnya,
Ajtaját kitárva, énekbe kezd.

 „Mennyből az Angyal”-hallom belépve,
Orgona hangján lehelletem:
Átázott bakancsban, Hitre éhen,
Mikor Jézusomhoz megérkezem!

„apu” 2004. 12. 19.