Csatangolók madara

Csatangolunk, csatangolunk,
Tagad minket az otthonunk,
Mézmadarunk már nem vezet,
Csillag-jelünk odaveszett.

Csatangolunk, rojtos lelkünk,
Rojtos élet, amit nyertünk,
Gyomrunk üres, nekünk korog!
Másé az, mi velünk forog!

Csatangolunk napról napra,
Könnyünk hullna virradatra,
Könnyünk hullna, fogytán Hitünk,
Nem ébred ránk a reggelünk.

Csatangolunk nincs-utcákon,
Nincs-tereken, nincs-világon,
Nincs-világon, nincs-kenyérrel!
Nincs-becsülés szégyenével

Mossuk arcunk, bélyeg marad:
Mossuk, marjuk, jobban ragad!
Csatangolunk, sajog lábunk,
Kitér előlünk halálunk,

Nem ismer ránk, legyint, elmegy,
Tőle sem kapunk kegyelmet,
Itt maradunk csatangolni,
Nem merünk utána szólni!

Csatangolunk száz-seb vérben!
Száz-seb vérben e vidéken
Egy sem kérdi:” Édesanyám,
Hová tűnt a gyermekruhám,

Gyermekarcom, gyermeklelkem?
Édesanyám, hol keressem? ”
Nincs-kérdésre válasz nincsen:
Annyi sem, hogy búcsút intsen!

Addig megyünk, amíg bírunk,
Sosem leljük az otthonunk…
Elfeledtünk imádkozni,
Átkot bírunk sorsra hozni,

Nem ismerjük már nevünket,
Kódok jelzik a létünket!
Egy Sas figyel, látja: élünk,
Irgalmatlan vezeklésünk!

Huss, kitárul erős szárnya,
Rárepül a mézmadárra:
Szárnycsapással elénk űzi,
Csillag-jelünk égre tűzi!

Hangra, fényre mind megállunk,
Csillogásban díszlik Álmunk,
Dallam-fütty közt vár Otthonunk…
Hazafelé futunk, futunk!

2007. július 8.