Mézkedves mosolyod dereng a fák között, vagy csak képzeletem űz velem játékot?
Sűrű őszi erdő színpompás csodája -ragyogjon a  fényben s ne hozzon árnyékot!

Ölelkező fákon vibráló levelek, keresve  társukat, egymáshoz simulnak.
Éltető napfényben a díszes madarak gondtalanul  élnek s egymásnak trilláznak.

 Távolból feltűnik áhított alakod? Fák között, fák helyett csak Téged képzellek!
Várom, hogy közeledj, s végre velem legyél! - Szétfoszló délibáb, – játszik a képzelet!

 Minden suhanásra megrezzen a lelkem, érzem, hogy Te is rég itt szeretnél lenni.
Mesevilágunkban, a fehér paripás  álomkirályfidnak  fejkoronát tenni.

 A csodás természet erdei tisztásán mesevilágunkban egymásé lehetünk,
Senki el nem választ, s mindörökké együtt, örök szerelemben, boldogan élhetünk.

Na de hiába minden, hiába az akarat, hiába vágyakozunk mindketten egymásra,
Nem látjuk meg egymást erdő sűrűjében,  csak fentről figyelve,  magasra  felmászva.

 A két magas fáról észrevesszük egymást, látjuk, merre vagyunk, s rohannánk egymáshoz.
De midőn indulnánk, útat sem találunk, sűrűbe jutottunk,  az erdei fákhoz.

Rájöttem végül is egy nagy igazságra: Távolról nézhetjük, s szerethetjük egymást!
De amint közelebb próbálunk kerülni, -nem lehet! - nem tudjuk legyőzni a karmát.

 S bármerre bolyongok a fák sűrűjében, lépten – nyomon szólva, úgy keresve Téged,
Sziszifuszi munka! Sose talállak meg!  S a végtelen keresés soha nem ér véget…