Vergődöm...
Jellemtelen jelenben
játszom jámbor életem,
embertelen előnyben
taposnak, tépnek – vérzem.
Hazugságban hiába
hinnék hihető mesét,
koldusként kérve-kérem
imám igaz kegyelmét.
Elhihetném: elringat
lengő láncon az Élet.
Elfeledném ebadta
sorsom, sehová tartó
Tétova toporgásom,
gyarló gyötrelmem kínját,
eltompult emlékeim,
halott hatalmam sírját.
Elhihetném: elringat
bús bölcsőben az Élet,
keserves könnyeimmel
oltanám ócska szívem
Perzselő parazsától
szétégett szűz lelkem,
álmokkal átvirrasztott
éber éjszakák búját.
2005.
|
|