Vigyél az álmaimon túl
Vigyél az álmaimon túl, s röpíts magaddal a valóságba! Legyél elcsitult viharom békét hozó, ékes szivárványa!
Csend vagyok, mely nesztelen fekszik előtted – mint meztelen lélek az Isten templomában.
Békesség az otthonom. Arcod, hangod érintését vágyaimba ágyazom, s hagyom, hogy ringasd értem mozduló karodon.
Fény vagyok, mely fehéren ragyog elébed, s őrzi lépted, hogy el ne tévedj…
Már oly régóta suttogom öröklétbe sírt bánatom – de most a szó észrevétlen átformálódik ajkamon.
Mert Érted dobban a szívem – átléptél lélek-kapumon. Túl a valóságon, túl a vágyakon.
Tagadom, vagy vállalom: másíthatatlan tény, hogy mellém szegődtél Sorsom írta utamon.
S míg itt vagy, e képlékeny csodát, féltve-merengve tovább álmodom.
Bár elfojtanám, de nem tudom…
2006. május 26.
|
|