„Indulnom kell…”
- mondod csendesen,
majd sietve búcsúzol,
hogy magamra hagyj
töredék perceink
emlék-képeivel

 

Fáradt karjaidból
lassan kibontakozom
(egy kicsit még hagyom,
hogy itt maradj
gondolataimon)

 

Lépteid gyorsulnak
- mégsem távolodsz…
Visszaszálló sóhajod,
lelkem köré
reményt fátyoloz

 

Nézek utánad…
Elbátortalanodom…

 

Voltál... vagy… leszel…
(Jel maradtál Sorsomon)

 

Menj… csak menj…
Már várnak rád utadon.

 

2006. szeptember