Láthatatlan tintával írom
lelkedbe soraim színtelen
barázdáit
- még nem merem
kibontani tavaszba
ébredő,
éltető
boldogságom feléd
ragyogó színpompáit.
Szó helyett
a szív vezet,
s két kezed,
mely meghitt békét fon
szükségből született
tétovaságom köré.

 

Lassan fogynak el
benned szavaim,
miképpen a
a horizont felé haladó,
alkonyatba
torkolló szürkületi fény;
befogadó csendem
- mint a hatalmas ég,
mely narancsból
bíborba simulva
(puha ölében
a Holdat takarva)
méltósággal vonul végig
a Föld peremén.

 

2007.