Lélegzetem olykor még
visszahúz a mélybe,
s eltűnődöm a múlt
gödör-falának dőlve.

 

Fájó hiányt temettek
a fekete árkok,
de már feléd kúsznak,
s válladba kapaszkodnak

 

a visszatérő álmok.
Talpalatnyi helyen
nyughelyem keresem.
Melletted, megtalálom.

 

Békességed könnyítő
oldásában, fényed
befogadó csendjét
magamhoz vonva várom,

 

hogy magával röpítsen
az levendula
illatú, kék álom,
mit érintésed simít

 

tovább, a már megszokott,
zord monotonságon.
Kinyílt kapuk között
egymáshoz vezet az Út.

 

Lelkedben leltem hazát,
s kezeim, kezedben
pihenve mutatják
a Szeretet igazát.

 

2007.