Zsigai Klára

Tükör előtt elmerengve…

Rejtelmes poklok varázsa, utamon
végig elkísér, évek távolba tűnő
emléke fodrokat vet évgyűrűjében.
Megállok, csupasz testemmel
felnézek kéklő égre, mosolygok,
emlékképek villannak,
tova tünő messzeségbe.

Fülembe most egy templom
harangzúgását hozza a szellő,
testem árva könnyemmel
lágyan mossa koppanó eső,
számban érzem még szőlőszemek
friss, édes zamatát, orromban erdők,
patak, rétek, selymes bőröd,
bársonyrózsa illatát.

Hajamra fagyos cérna ujjaival,
ezüstszálat aggat a dér, fehér
jéghegyek csúcsa múlt fájó emlékét.
Őszbe nyúló tükörből, hajnal árnya
néz, süthet a Nap, sóhajom szél fújja,
kegyetlen tükröm elkísér.

Győr, 2008. október 11.