Lakodalom

Lám, összegyűlt a család, végre
Esküvőre s nem temetésre.
Hozzá egy másik s számos tanú;
Vendégként itt van a fél falu.


Legjobb anya, az év anyósa,
Asszony lesz a lány, bimbós rózsa,
Szent kötelék tölti ki sorsát;
Biztosított örök boldogság.


Míg az ifjú pár fényképezkedik,
A násznép víg áldomást iszik,
Egymás mellett ülünk a padon,
Mosolyod nézem, kezed fogom.


Elnémultam, a számon lakat,
Együtt vagyunk, minek a szavak?
Valaki szól az asztal előtt:
Szép pár, tán ti a következők!


Te felnevetsz, én furcsán nézek:
Mi? Első unokatestvérek?
S indulunk, örök újra kezdők,
Délceg szépen járjuk a rezgőt.


Közelít az idő rohanva,
Arcunkon még ifjúság hamva;
Ilyen alkalom nem lesz másik,
Járjuk táncunk kifulladásig,


Mint hegyek közt száguldó vadló,
Odaverjük, porzik a padló.
Tán, mi szívembe sajdult ekkor,
A végleg elmúlt szép gyerekkor.






Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11465