Hiába kutatják, mi lehet a titka,
Ilyen, ha lángot vet az isteni szikra,
Meglátja, segíti másokban is a jót,
Elnézik neki a Rákóczi-indulót.

Örök dicsőségünk te, hirhedett zenész,
Hazafi és művész vagy, akármerre mész,
Árvízkor ki siet, segít maga módján,
Elsőségért megvív a zene porondján,

Érzés és gondolat ujja hegyén rebben,
Formát bont, stílust tör s újat teremt egyben.
Társasági ember, arisztokratikus,
De szíve vezérli: örök romantikus.

Híved, ha álma mély, szerelmet álmodik,
Egymást előzik zongoraversenyeid,
Orgonán áhítat s hit búg, mint akarod,
Lesújt és felemel, ha zeng zenekarod,

Virtuóz varázslót ünnepel a világ,
Ördög hegedűsét legyőzi zongorád,
Nyűgöző hangulat s tájképfestő egyben;
Víz csobog, ló dobog, szélfútta ág lebben…

Transzcendens etűdökön ámul a diák,
Zsoltárok, haláltánc, magyar rapszódiák,
Előjáték csupán. Az út a mennybe fut,
De már itt körülzsongtak földi angyalok.