Mondd csak, mitől oly zöld fényes barna szemed?
És mitől borul el derűs tekinteted?
Lelkem tiszta vizű és tükörsima tó,
Táncot jár a napfény, meleg, simogató.

A visszavert sugár szemedbe szúr, vakít,
S már újra nézheted múlt idők álmait;
Mindig együtt járva lebegésünk égi,
Utunk az isten is mosolyogva nézi.

Enyém a szabadság, rám vár a nagyvilág,
Mégis hozzád jövök és kezemben virág,
Eléd térdepelek, hozzád szól fohászom,
Simogató kezed megvalósult álom.

Elhiszem, hogy szeretsz, s a világ sem vet meg,
El sem mondhatom, hogy mennyire szeretlek!
Élted színes szőnyeg, vagyok rajta a rojt,
Hogy arcodra csaljak egy békés, szép mosolyt.