Mikor a Nap lángpallosától felhasad a símogatóan szelíd éj bársonypalástja, búcsúzom Tőled szerelmesem, álmaim bódító tündérlánya.
A hajnal nekem fájdalmas, ártó, halálthozó! Megvakult szívem tétován halad - Vigyorgó Gonoszság kétszázzal elgázol, Ferrarija után még féknyom sem marad!
De mikor a Nap aranykoronáját ölébe ejti, s fáradtan leheveredik Nyugat bíborpalástjára, szívem megelevenedik, s Téged vár, hív, remél - Ezeregyéjszaka szerelmes álomlánya!
