Emberek, mint Te meg én,
kik szívük rejtekén
boldogságszilánkokat
őrizgetnek, talán az öröklétnek.

Életüket sorsfüggvények irányítják.
Néha véletlenszelek dagasztotta
vitorlák vidáman csapkodva
hajtják boldogságuk hajóját.

De aztán a szélcsend
Csak elhaló dallam,
Még cseng valahol halkan,
Halkan – nagyon halkan.

S a szilánkok fájdalmasan
Törnek elő rejtekükből.
Emberekből vannak Ők is,
Vérző Emberekből…

2008.04.21