Pince hűvösében, (árnyas rejtekében) ott búvik egyedül, csendesen, szépen, a dinnye. Hinnye, de hatalmas a tomporod Édes, ha ízed is ilyen mézes, én Véled közösen ülök asztalhoz – kést mártok húsodba – tusolva sajnálatom irántad, de – miután már te is kijártad az élet iskoláját – tudhatod: sokszor te adod az ember vacsoráját.
