V - fejezet

Tamás Levele

Kedves Betti!

Te nagyon kedves lány vagy, de nem csak ezért kedveltelek meg az első pillanatban. Nagyon nyíltan és őszintén írtál magadról. Nem fogsz csalódni bennem, én is őszinte leszek mindig, és mindenben. Amiért nagyon szimpatikus vagy nekem, az egy különös dolog. Amióta az első soraidat olvastam, úgy érzem, hogy nagyon régen ismerlek már, nem tudom, honnan ez az érzés. Nem hónapokra vagy évekre gondolok, hanem mintha mindig, egész életemben ismertelek volna. Nagyon furcsa dolog ez, a szavaid, a kifejezéseid ismerősen hangzanak, pedig, ahogy én emlékszem, sohasem találkoztunk, nemhogy ismertük volna egymást. Ezek után természetes, hogy veletek, hogy veled maradok. Jó lenne többet megtudni rólad, és erről az érzésről. Hátha te jobb magyarázatot tudsz adni, mint én, aki semmit nem értek ebből.
Várom válaszodat, most már mindig várni fogom…

                                               Tamás.

Bettit annyira felizgatta ez a levél, hogy sírva fakadt, és csak nagy sokára tudott megnyugodni.
Mintha a saját szavait olvasta volna egy idegen fiú levelében. Hogy lehet ez? Honnan ismeri ez a fiú a gondolatait? Mi lehet a magyarázata ezeknek a különös dolgoknak? Egyszerűen képtelen volt felfogni, honnan jön ez az érzés, amit Tamás iránt érez, és fogadni mert volna, hogy nem csak ő érzi ezt. Addig gondolkodott érzésein, a múltján, a fiú szavain, míg lassan elaludt.
Zavaros, érthetetlen álmok törtek rá, és egyre nyugtalanabbá tették a gondolatait.
Sivatagi homokvihar, tűző nap, forróság, olthatatlan szomj kínozta, ezt nem lehet kibírni - majd tisztulni kezdett a kép, a távolban egy fehér burnuszos arab lovas tűnt föl. A lány már minden reményét elveszítette, és biztos volt benne, hogy itt pusztul el az ötvenfokos hőségben, mert már nem maradt ereje semmire, és ivóvize már régen nem volt. A lovas azonban gyorsan közeledett, már messziről észrevette a lányt, és nem voltak kétségei az állapota felől. Ahogy odaért, rögtön leugrott lováról, a lányhoz lépett, és próbálta megitatni. Ő azonban, ahogy a fiú arcát megpillantotta, felsikoltott, és elvesztette eszméletét -

                                                    ***
Betti felriadt álmából.
- Úristen, Tamás! - kiáltotta ijedten.
Bár eddig még Tamás arcát nem látta, de biztos volt benne, hogy ő volt az arab lovas. A kislányt sírás fojtogatta - ki vagy Te Tamás? Kik vagyunk Mi? Mi történik velünk?
Ezek a kérdések ismétlődtek gondolataiban, míg a fáradtság jótékony hatalma úrrá nem lett kimerült idegrendszerén, és édes álmot varázsolt a kis szoba halálra rémült lakójára. Éjszakája most már nyugodtan telt, Álomtündér nem engedte tovább kínozni ezt az ártatlan kislányt.
Reggel viszonylag nyugodtan ébredt. A sok megválaszolatlan kérdés nem nyugtalanította túlságosan. Úgy gondolta, hogyha a kérdések felmerültek, a válaszok is megérkeznek idővel. Már most nagyon várta az estét, és hogy válaszolhasson Tamásnak.

                                                ***