VII - fejezet

Sűrű sötétség

- Betti, ahogy hazaért, szüleitől elnézést kérve, sürgős munkájára hivatkozva, azonnal a szobájába sietett, bekapcsolta gépét, és várakozásteljesen, izgatott szívvel lépett be a Casablancára. Azonban csalódnia kellett, sehol egy levél, csak a barátai szokásos érdeklődése, hogy hol jár mostanában, hogy olyan nehéz megtalálni. Néhány udvarias válasszal utasította el az érdeklődőket mondván, egyenlőre nem szeretne erről beszélni. Késő éjszakáig várta Tamás levelét, ami viszont nem akart megérkezni. Lassan elnyomta az álom. Egész éjszaka a szél süvöltését hallotta, és mindenütt sűrű sötétség fogta körül. Mintha megvakult volna, sehol a legparányibb fény, a legkisebb világosság, sehol egy élőlény, csak ez a kegyetlen hang, amit nyilván a szél okoz.
- Másnap fáradtan, szomorúan ébredt, és ez a hangulat uralkodott rajta egész nap. A munkája is nagy fáradságába került, semmi kedve nem volt hozzá. Így teltek Betti órái ezen a napon, és így teltek napjai, éjszakái. Csak az ismeretlen, ijesztő sötétség, és a szél hangja, ami a napok múlásával egyre gyengült, és egy hét elmúltával már szinte nem is hallotta.
- A szomorúság és a reménytelenség napjai következtek a kislány életében. Mintha az idő tonnás súlyokkal megrakva, lassan araszolva a végtelenből a végtelen felé tartana. Nem történt semmi, nem utalt semmi arra, hogy Tamás valaha is létezett volna. Az első napok iszonyú hiánya, a vágyakozás perzselő lángja először csak parázzsá, igaz, forrón izzó parázzsá szelídült, majd ez az izzás lassan kihűlve a csalódás hamujává változott
- Betti nem érzékelte már az idő múlását, egy óra, egy hét, egy hónap, mindegy volt neki. A levél, amit eleinte annyira várt, nem akart megérkezni
Szülei már komolyan aggódtak miatta, de o azzal magyarázta kedélyállapotát, hogy egy nagyon jó barátja költözött el messzire, ahol még internet, és telefon sincsen, és sehogyan sem tud vele kapcsolatot létesíteni, ami tulajdonképpen igaz is volt. A kislány azonban nem is sejtette, mennyire közel jár az igazsághoz. A fórumon is nagyon keveset volt, semmi kedve nem volt a barátai vidám, jó hangulatú leveleit olvasgatni, látni jókedvüket, boldogságukat, miközben ő meghalt kívülről, belülről egyaránt. Nem is értette, hogyan létezik még mindig.
- Éjjelenként képtelen volt bármit is álmodni, mindig a sűrű sötétség ismétlődött, mintha az egész világ kihűlt volna, és minden élet, még a saját szíve is a fagyhalál áldozatául esett volna…

                                                   ***