Titkokat suttog az Éj
Titkokat suttog az Éj,
egy csepp a padlóra hullik
a szavakból, egy repedésen -
ez az éjjel sosem múlik
el. Elkábulok, miközben
titkokat suttog az Éj nekem,
de oly távolról, és olyan halkan.
hogy nem érthetem. Csak figyelem,
ahogy titkokat suttog az Éj.
Újabb csepp: a földön robban.
Ismerös anyag. Ragacsos, sötét.
Zsibbadt nyelvemen elroppan
az Éjböl egy darab. Valami
most rója ezredik körét felettem.
Én ezerszer lettem ma szomjas
Belöled, de csak egyszer tölthettem
meg poharam. Titkot suttog az Éj.
Véres-keserédes kis szemét titkokat.
De hol a nagy titok? A nagy és végtelen,
ami, ha minden fáj, csendesen símogat
álmomban - mikor végleg elnémul majd
minden. A térben már se kétely, se kéj.
Kóbor villamosok morgásán át hallom:
távolból titkokat suttog az Éj.
|
|