a zuhany alatt
lent a zuhany alatt két-három arasszal,
a fekete csőben, ahol a valóság
lenyomata csak egy fénykör. ott lent aszal
ezer múltdarabkát, sokszázezer órát
az ottrekedt idő. eltűnt másodpercek
zabálják fel lomhán a csapdába esett
fél pár kontaktlencsét, ledörzsölt hámsejtek
könnyel kevert pépjét, néma miérteket,
körömdarabkákat, örömdarabkákat,
ellopott félnapok néhány titkolt cseppjét,
eget, városokat, szobákat, fejfákat,
szétkent szemfestékek vonagló rosszkedvét.
aztán majd összeáll, öntudatra ébred,
megrázkódik végül, azt mormolja: gyerünk!
s kiszáll a homályból zuhanymaradékunk.
száj nyílik testén, hogy egyesüljön velünk.
|
|