Jeges Csendben
Jeges csendben
Jégbe fagyott körülöttem
a megrémült világ.
Jég virágzik most
rügyező almafán,
s az álmos bokrok ásítás
közben dermedtek
ijedt szobrokká.
A jegenyefa karjait lehajtja,
megroppant, terhét
alig-alig tartja.
Riasztó csend ül
elvarázsolt tájon,
nyíló szemét szorítja
kristályhideg álom.
Tündöklő, gyönyörű,
néma, kínos árnyak
szűk bilincsbe fogott
szállni vágyó szárnyak.
Veletek lelkem is
béklyóba lett zárva,
bennetek, s veletek
százszorosan árva
néma földi népek.
Megadóak, szépek
hangtalan cselédek
szomorú szolgái
keményszívű télnek.
Jönne bár tavasznak
picinyke sugara,
napnak leánya
illatos éjszaka
kelő virágoknak
szívderítő dala.
Gyere, s egy éjszaka
titokban, s csendben
olvaszd fel lelkem,
és bennem tündöklő
fájó tündérkertem.
2004. márc. 6
|
|