Halk sirató
Halk sirató
Sírok az ágak zúgásával,
felhők harmatával könnyezek.
Miért, miért? Ó, istenek!
Siratom, a hosszú, halott telet,
siratom a mindjárt haló tavaszt,
az elmúlt, elszállt hónapokat,
a sok elsírt keserű panaszt.
A felszálló szent embert,
angyal szárnya nélkül
furcsa lesz itt lent.
Szívem megáll, szemem kékül,
csak a zokogásom éled bennem szüntelen.
Siratom, a bennem volt gyermeket,
siratom, az alkotó szellemet, ki fél
egyik napról a másik percre él,
s siratom azt, hogy mindig elmegyek.
Álmokat siratok, s sok eldobott vágyat
Üresen tátongó, kirstályhideg ágyat,
S szívemet, mi úgy remeg
tenyeredben, mint reszketeg
apró kismadár,
ki csak riadtan áll.
Ó, könnyeim, hulljatok,
Mindent felolvasszatok,
Ébredjen az átokverte álom,
szálljon el a múlt, a jövőből szött szálon
himbáljuk tovább sorsunk fonalát,
s a szemünkben szikrázó ösvényhez kell
az a pár csepp könny, amit ejtünk itt e földön,
hogy csillagokká váljon, s vezessen
ha majd egyszer eltévedtél a sötétben.
Sírj csak, ha épp annak van sora,
de soha ne feledd!
Szeress, szeress....
|
|