Minden héten háború 18.

A zuhanyzást, és a lábam ideiglenes „szervizelését” követően engedélyt kértem Lovásztól, hogy a barátaimmal mehessek haza. Némi unszolás után engedélyezte, de csak azzal a feltétellel, hogy a hétfői edzésen mindenképpen megjelenek, akár tudok dolgozni, akár nem. Az edző szava szent, és sérthetetlen. Természetesen mindenképpen ott leszek az edzésen. Az „eskü tétel” után bevágódtam barátaim kisbuszába, és elindultunk hazafelé. Doki, Arab, Pityu, Szunó és jómagam.
Mindössze Szunóval ketten rendelkeztünk jogsival, így a haverom vezetett hazafelé.
- Tesó, kurva jól nyomtad! Te ma sztár lettél! – dicsért Doki.
- Úgy bizony! Biztosan megszomjaztál a nagy hajtásban, van fasza hűtött sör, bedobsz egyet? – ajánlotta lelkesen Arab.
- Már hogy a viharba ne? Remélem nem csak egy van belőle, különben kinyírok mindenkit! – és innentől elkezdődött a hülyülés.
- Menjetek a picsába! Ti itt vedeltek, én meg vezethetem haza ezt a szart! – elégedetlenkedett „sofőrünk.”
- Te csak maradj csöndben! – intette la Doki.
- Jaja! Aki levelezőin rakja le a jogsit az ne ugasson, örüljön, hogy vezethet! – piszkáltam én is.
- Csak azért basztattok, mert elsősegélyen nem tudtam felfújni azt a kurva babát a negyedik vizsgán sem?
- Dehogy is! Nem a te hibád! – nyugtattam – Azt nem mondták meg, hogy nem a pöcsét kell fújnod. – röhögtünk a buszban
- Haha, kurva vicces! Mindjárt leállítom ezt a szart, és betolok egy üveg vodkát! Aztán baszhatjátok, mert senki nem fogja ezt a mocskot hazavinni, az tuti! – fenyegetőzött.
- Nem baj, akkor itt az út szélén fogjuk rommá inni magunkat! – jött az életmentő ötlet Dokitól.
- Te, haver! Az elmúlt egy hétben volt némi vér is az alkoholszintedben? – kérdeztem félig azért komolyan Dokit.
- Nem hinném, de ki a faszt érdekel? Nem igaz Arab? – nézett kreol bőrű pajtásunkra.
- De bizony! Tegnap este szinkronban hánytunk valami szar viszkitől baszki, rettenetes volt! – hangolódott le.
- Ja, ti is csak alkalmanként isztok, értem már…
- Bizony, és minden nap egy újabb alkalom, hogy az ember rommá vedelje a megmaradt kis agyát is. Már amennyiben ennek a két köcsögnek maradt némi veleje. – piszkált oda Szunó.
- Nézzenek oda!
- Inkább az utat nézd, ahelyett, hogy ugatsz! – röhögött fel Arab.
- Nem is mondtátok, hogy eljöttök a meccsre. – dobtam fel az új labdát.
- Meglepetésnek szántuk.
- Akkor nagyon bejött! Rendesen kikerekedtek a szemeim, mikor megláttalak titeket a lelátón. – valóban így volt.
- Csak nem képzelted, hogy kihagyjuk életed meccsét? Ezt te sem gondolhattad komolyan! – kedveskedett Doki.
- Hálásan köszönöm nektek!
- Ne viccelj már! De Reninek is megköszönheted, ő dobta fel a dolgot. – mutatott rá a valóságra Arab.
Ekkor belém nyilallt a már elfeledett felismerés, hogy valóban a kis dögös vadóc démon hozta fel a dolgot Doki buliján. Hirtelen mélyen elgondolkodtam. Mielőtt bármit is mondhattam volna, Doki közbeszólt:
- Aggodalomra semmi ok, beszéltem ma vele. Sajnos nem tudott eljönni, „élete párja” olyan programot talált ki, ami alól nem tudta kivágni magát. – világosított fel Szunó.
- De nagyon sajnálja, és még annyit említett, hogy ne feledd el a „kis cetlit.” – szólt közbe Doki is.
Természetesen tudtam, melyik kis cetliről van szó. Amelyen az az időintervallum áll, amelyben őt elérhetem telefonon, és a telefonszám. Összezavarodtak gondolataim, fogalmam sem volt, mit kellene éreznem ebben a pillanatban.
- Gondolom az a degenerált gyökér nem véletlen csinált erre az időpontra programot neki… - dobtam be felvetésemet.
- Feltehetően nem, de te mit tettél volna a srác helyében? – jött egy érthető kérdés Arabtól. Én pedig őszintén válaszoltam.
- Biztosan helyre tettem volna a barátnőmet. – finoman fogalmaztam.
- Ezt meg, hogy érted?
- Nézd, ha velem a párom ezt műveli egy buliban, mint Reni ezzel a trógerrel, tuti, hogy életemben először lepofoztam volna egy nőt. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy ezt ki is kellett érdemelni. Igazából a csávó is megérdemelné, hogy valaki rendesen fejbe bassza, amiért ilyen paraszt. – ez már kicsit őszintébb válasz volt.
Válasz sem érkezett e vélemény nyilvánításomra, csak a néma beleegyezés.
Mélyen elmerültem gondolataimban Renit illetően, s azt vettem észre, hogy eme gondolatok hatására sokkal sűrűbben kortyolgatom a sörömet.
Tudom, hogy lehetne ebből valami. Ha nem is komoly dolog, de legalább egy kis kalandocska, vagy ilyesmi. No, de… Megéri ez nekem? Van ennek értelme? Ha véletlen kiderül, egy életre elveszítem a nőt, akit szeretek. Azt pedig már nem!
Nincs az az egyéjszakás kaland, ami miatt kockára tenném a kapcsolatomat. Annál sokkal jobban szeretem őt. Még ha egy kicsit meg is tudott ingatni egy másik nő, ahhoz mind kevés, hogy Kicsimet elhagyjam. Ráadásul…
- Apropó, Holland! – vágott gondolataimba Doki.
- Mondjad haver!
- Remélem nincs ellenedre, ha most nem haza, hanem inkább hozzánk jönnél! Tartunk egy kis zártkörű ivászatot a tiszteletedre.
- Bizony ám! Ökörködünk, megnézzük a meccs összefoglalóját, és eközben rendesen bebaszunk! – lelkesedett Szunó, aki a volán mögött már igazán ki lehetett szomjazva egy kis sörre. Ám csalódást kellett okoznom:
- Sajnálom fiúk. Kedves tőletek, de ma én is zártkörű bulit tartok a nővel, akit imádok. Bármikor máskor megünnepelhetjük, de ma Vikivel szeretnék lenni. Remélem nincs harag. – meglepődve tapasztaltam, hogy Doki ekkor felém fordult, elmosolyodott majd így szólt:
- Rendben van. Abszolút nincs gáz. Persze ezt magunktól is gondolhattuk volna… De meg kell ígérned, hogy holnap átjössz valamikor!
- Megígérem emberek, holnap átmegyek, és bedobunk egy rekesz sört! – válaszoltam.
- Csak egy rekesszel? – hűlt el Arab.
- Úgy értem fejenként! – javítottam magam nagy nevetések közepette.
A jó hangulat fele annyi időre rövidítette az utat hazafelé. Mire kettőt fordultam, már ott álltunk a kapunk előtt. Kipattantam a járgányból, elköszöntem barátaimtól, majd szélsebesen elindultam felfelé.
Türelmetlenül vártam, hogy egy ilyen meccs után én ugorhassak Kicsim nyakába. Valósággal berontottam az ajtón. Kicsim szokásához híven az asztalnál ült, és cigizett. Arcán erőltetett mosoly volt látható. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem is érdekelt.
- Láttad a meccset Kicsim? – érdeklődtem lelkesen.
- Láttam, gratulálok. – vigyorgott.
- Láttad, amikor küldtem neked egy csókot?
- Láttam, kösz. – nevetett továbbra is gúnyosan. Gyanús ez a nő.
- Kicsim, mi a baj? – ez már tényleg aggasztott.
- Mindig is tudtam, hogy trehány vagy.
- És? De attól még imádsz, nem? – bújtam hozzá, de kedvesen eltessékelt magától.
- Ezúttal a trehányságod volt a veszted. – eltűnt a mosoly.
- Miről beszélsz?
- Ma, miután elmentél gondoltam elintézek minden házimunkát, hogy estére csak veled kelljen foglalkoznom. Amikor mosni kezdtem, meglepődtem. Megszoktam, hogy minden ruhádat át kell vizsgálni előtte, nem egyszer mostam ki zsebkendőt, pénzt, sőt, egyszer a telefonodat is.
- Még mindig nem értelek… - így is volt. Ekkor a farzsebébe nyúlt, és elővett egy cetlit. Gondosan kihajtogatta és elém rakta. Ez állt rajta:

 

„A számom: 20/2954444  Minden nap kettőtől ötig elérsz. Csókollak, focista! J”

A vér meghűlt az ereimben. Megtalálta Reni cetlijét, és még egy kis smile-t is kaptam a papírra. Rettenetesen nagy szarban voltam…

 

folyt.köv.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11818