Csábítóan hűs az idő, 
a szél sem viccel, nagyon komor
Hull a hó, s nehéz a levegő,
mégsem fagy arcomra a mosoly

Az esti órák peremén
oly izgatottan várlak
Jéghideg e forró december,
a sűrű ködben miért nem látlak?

Ám hallom már az igazságot, 
a bemondó most elárult
Ez hoz nékem vigaszságot,
a szívem majdnem elárvult.

Majd köszönök a lámpáknak,
padoknak, a sárga színű háznak
A végtelen hosszú peronnak,
hol téged mindig hazavárnak

Igen, itt vagyok az állomáson,
túl megannyi vallomáson,
túl a kezdettől a jelenig, a végig,
innen emeltél föld alól fel a magas égig

S most köszönök az állomásnak,
mely tanúja volt millió vallomásnak.
Őrizd mindig titkom, őrizd a bókokat,
őrizd az emlékünk, s a szerelmes csókokat…