A szombat délután megduplázott gyorsasággal jött el, mint ez idáig bármely másik hétvége.
Kitartóan figyeltem a sport műsorokat, hátha beszámolnak arról, mi történt Lovász és köztem. Ám minden hiába, semmi említésre méltó dolog nem történt.
Amolyan vihar előtti csend lehetett ez. Sehonnan semmi. Én csapat nélkül maradtam, és többször megkérdőjeleztem cselekedetem helyességét.
Fogalmam sem volt arról, ezek után mi legyen. Előbb utóbb mindenképpen kiderül, hogy nem vagyok már a csapatnál. Már csak az a kérdés, milyen támadások fognak érni még a klubtól, a játékosoktól, a szurkolóktól. Vajon mennyire tiporják sárba a nevemet?
Ha Lovászon múlik, akkor végképp ellehetetlenít. Épphogy valami nagy dolgot sikerült véghez vinnem, már meg is szakad. Nem szeretném, hogy így legyen.
Mihez kezdjek? Keresnem kéne egy csapatot, de hogyan tehetném?
A legtöbbet a jó öreg Lajos bácsira gondolok. Ha valakivel igazságtalan voltam, akkor az ő.
Rendesen összecsaptak a fejem felett a hullámok. Rövid idő leforgása alatt nagyot változott velem a világ. Minden az enyém lett, aztán mindent el is veszítettem.
Kicsim után a csapatot is. Elég rosszul áll a szénám az élet minden területén jelen pillanatban. Már a melóhelyemről is ki akarnak rúgni, éppen azért, mert a sűrű sportnaptár miatt sokat kellett variálnom a beosztásomon.
Ezután most egy ideig ezzel nem kell foglalkoznom.
Igazából ehhez a ma esti Doki féle partihoz sincsen sok kedvem, de ha már egyszer megígértem, akkor ott leszek. Renivel viszont végképp nem akarok foglalkozni.
Már délután négy óra. Nyolcra ígértem, hogy megérkezem. Lassan el kéne menni fürdeni, kajálni, stb.
Ehelyett azonban ülök a konyhaasztalnál, ahol Kicsimmel megannyi percet együtt töltöttünk, s egyszer fel is „szenteltük.” Szóval, csak ülök, és már a harmadik sörömet iszom az elmúlt másfél órában. Nem túl egészséges dolog, de valahogy kedvet kell csinálni a ma estéhez.
Ebben a pillanatban megszólal a csengő. Ugyan ki a franc lehet, nem várok ma senkit. Kisétálok az erkélyre, hogy onnan vegyem szemügyre a hívatlant.
Ekkor meglátom a kapuban Breske Petit. Nem mondanám, hogy meglepődtem.
Igazából vártam már, mikor jelenik meg.
- Gyere fel, Peti! Nyitva van a kapu! – vezényeltem.
Egy pillanat alatt eltüntettem az ostromállapotot a konyhából. Mire felért, csak az az egy üveg sör maradt az asztalon.
- Szevasz, Holland! – üdvözölt kissé kimérten.
- Szia, „társam!” – oldottam a kézzel fogható feszültséget.
- Sajnos tettél róla, hogy ne legyünk többé társak. Legalábbis ebben a csapatban már nem… - hajtotta le a fejét.
- Sajnálom. Ám ha valóban így gondolod, miért vagy most itt? – ez elől a kérdés elől nem tudott kitérni.
- Beszélgetni jöttem. – válaszolt.
- Akkor beszélgessünk. – majd intettem neki, foglaljon helyet. – Esetleg egy italt?
- Van üdítőd, vagy csak sörön élsz?
- Van üdítőm, képzeld. – válaszoltam, majd felálltam, és töltöttem neki egy pohár narancslevet.
- Köszönöm. – kerülgette a forró kását.
- Nos, mi járatban? – tértem vissza.
- Rendesen kibasztad a biztosítékot a vezetőknél, tudod-e?
- Gondolom. Bár azt hiszem, munkanélküli így is csak én lettem.
- Tévedés, barátom. – jött az érdekes válasz.
- Ezt meg, hogy érted? – érdeklődtem.
- Lovászt is elküldték, jelenleg az öreg vezényeli az edzéseket.
Hidegzuhanyként ért a hír. Másodpercekig csak bambán bámultam Petire.
- El bizony. Egy lelkes szurkoló a mobiljával felvette a kis magánszámotokat. Ezt elküldte pár haverjának, így rövid idő alatt eljutott a tulajdonosokhoz is. Erre azok kibaszták Lovászt is, mondván egy ilyen balhé után nincs tekintélye. A csapat le sem szarná. Így kinevezték az öreget átmenetileg. Viszont rólad sem akarnak hallani, de egyikőtök javára sem hoztak ítéletet. Nem csak magadat buktattad, hanem ezt a faszt is. Mit szólsz?
- Nem is tudom…Haragszotok rám ezért?
- Nem mondanám. Nem mindenki ért egyet a viselkedéseddel, köztük én sem…De tény, hogy megérdemelte az a patkány. A nagyobb baj az, hogy ez az egész felkavarhatja a csapatot néhány héttel a bajnokság vége előtt.
- Értelek… Szóval megvan a teljes felvétel?
- Meg ám. Már nekem is. – vigyorgott kajánul.
- Mi van? – érdeklődtem az arckifejezésre.
- Nekem is megvan, és továbbíttattam néhány helyre. Ma este vezető hírként jelenik meg a sporthírekben, és holnapra talán az újságok is megírják. Így mindenki számára egyértelművé válik, hogy a kis „Holland” szabad préda! Valamint az is kiderül, hogy Lovász hazudott mindenkinek!
- Basszus, ez most nekem túl sok infó… - tényleg lavinaként zúdultak a szavai.
- Ez mindössze annyit jelent, hogy hamarosan újra lesz csapatod haver. Ha ez ma este kiderül, a hétfőt néhányan már azzal fogják kezdeni, hogy veszettül keresni fognak az egyesületektől.
- Gondolod? – kérdeztem immár kisimultabb arccal.
- Ez biztos! Jó, nem azt mondom, hogy a Fradi, de te nem fogsz csapat nélkül maradni. Részemről pedig…őszintén sajnálom, hogy már nem te vagy a társam az ellenfelek kapuja előtt. Jó volt ez a pár hét haver, köszönöm… - majd felállt az asztaltól, és kezet nyújtott.
- És mi van akkor, ha mégis a Ferencvároshoz megyek? – kérdeztem nevetve, miközben kezet fogtam vele.
- Akkor, barátom… - habozott. – elképzelhető, hogy találkozunk.
- Mikor, hol? – tényleg nem értettem.
- A következő szezontól Újpestre igazolok haver… - mondta büszkén.
- Na ne bassz ki velem! – örültem őszintén. – Haver, szívből gratulálok neked! – öleltem meg.
- Kösz, Holland!
- Gondolom, nem Lovász intézte az ügyeidet a Megyeri úton. – poénkodtam.
- Nem, valóban nem. – vigyorgott. – De azért érdekes lenne egy Újpest – Fradi rangadó!
- Erről most még ne beszéljünk. Majd idővel kiderül. – intettem le, pedig valójában minden vágyam ez volt.
- Most mennem kell, ma írom alá a szerződést velük. Be kell érnem időben.
- Menj csak, és… Köszönök mindent Peti… - öleltem meg újra.
- Sok sikert Holland! Maradj csak, kitalálok egyedül is. – majd mielőtt bármit is mondhattam volna már csukódott is az ajtó mögötte.

Ezután nem volt más hátra, mint az izgatott készülődés. Breskével folytatott beszélgetésem után más szemszögből láttam a világot, és kedvet kaptam egy jó kis bulihoz. Még fél nyolc előtt elindultam Dokihoz…

 folyt.köv.