Rozsdás már az elme, és kevés lett a téma, 
          Mi egyszer szép volt, s jó,az csak eszembe jut néha 
          Fekete hó esik, és fekete a világ, 
          Fekete a lelkem is, de tán elmondok egy imát 
          Ingoványos talaj, amelyre én léptem, 
          Sok az álnok kígyó, zsarnok, kik követik a léptem. 
          Nehezen jön  szó, mi igazán híven
          El tudná mondani, mily tépett az én szívem
          de nem hagyom, hogy sírni láss, nem hagyom, hogy érezd,
          Ha érdekel a válasz, inkább önmagadat kérdezd...
          Megfizettem drágán, drágábban, mint bárki,
          Nyugodtan mondhatom, eztán jöhet tőlem bármi...
          Nem kell már a szép, sem jó, ne nőjön több virág,
          de azt sose felejtsd el...Tartozol, nagyvilág...