A messzi kékség közepén
Hánykolódok csendesen.
Sem az idő, sem sós víz
Nem fog sebzett lelkemen

Belepnek a hullámok,
Játszadoznak vadul
De én tűröm még mindig,
Tűröm, tűröm szótlanul

Ám kísértethajó közeleg,
Látom már a távolból
Vajon megment-e a legénység?
Hogy felkeljek rossz álmomból

De hiába úsznék felé,
Messze sodor minden,
Érzem ahogy fájdalmasan
Zátonyra fut szívem

Majd egy ismerős érzés,
Jól ismert dal hatol belém,
És érthetően azt súgja,
Tán partra vet a remény