A sziget foglya
Milliószor eszébe jutott már az a bizonyos film. Az a fantasztikus alkotás, amely a kétezres években jelent meg, és sikert sikerre halmozott. Oscar-díjra is jelölték azt a páratlan alakítást, amelyet Tom Hanks nyújtott, mint a számkivetett. Akkoriban másképpen értékelte még a filmet, jókat kacagott a szerencsétlen Tom-on, ahogy egyedül a szigeten kihúzta a saját fogát, ügyetlenkedett eleinte a zsákmányszerzéssel, és beszélgetett a Wilson-nak elnevezett röplabdával. Csak Wilson maradt neki, senki más. Jót mulatott azon is, ahogy a sziget egyetlen lakójának arcát teljesen eltakarja a szakáll, és bajusz. Otthon, a házimozi előtt ülve fogalma sem volt arról, vajon, hogyan találhattak ki ekkora sületlenséget az oly neves Hollywood-i rendezők? Ugyan már, ilyen szerencsétlen butaság csak a régi kalózregényekben történt meg, és persze a mozivásznon. Az egész film alatt Tom egyetlen szót sem szól, csak néha-néha Wilson-nak beszélt néhány mondatot. Ilyen valóban nem létezhet, ez egy eszeveszett ötlet. Ráadásul ezért még Oscar-díjat is adnak? Na, és persze a drámai végkifejlet! Mire nagy nehezen rátalálnak néhány évvel később, és hazaviszik, már a szerelmének is új családja van… Na, még csak ez hiányzott! A szerencsétlen hős, aki persze egyedüliként éli túl a szerencsétlenséget, egy szigetre sodródik. Itt persze eltölt néhány évet, amit nyilvánvalóan túl él. Haha! Aztán mikor hazamegy végre, se szerelem, se boldogság, semmi… „Ez olyan nagy ötlet volt, kedves Robert Zemeckis rendező úr? És mi volt ebben oly nagy alakítás, tisztelt Tom Hanks? Az egész film alatt mindössze néhány mondatot kellett megtanulnia, és csendben pózolnia a kameráknak egy ásónyomnyi kis szigeten. Ezt én is végig tudnám csinálni súlyos dollármilliókért…”
Igen ám…És végig is kell csinálnia…Nincsenek kamerák, nincsenek felesleges mondatok a semmibe. Csak ő van, és a sziget. Egyedüliként élte túl a tengeren végigsöprő vihart, és egy szigeten talált menedéket végül. Akárcsak a filmben, eleinte reménykedett: „Csak órák kérdése, és megtalálnak! Legfeljebb egy nap!” Ám a percekből órák lettek, az órákból napok, a napokból hetek, és hónapok… Arcát teljesen ellepte a dús szőrzet, ügyetlenül próbált zsákmányt szerezni több-kevesebb sikerrel. Vajon mi lehet a családjával, kislányával, szüleivel, barátaival? Vajon kicseréltették már a rozoga bejárati ajtót a házon, és lefestette-e már valaki a házi kedvenc német-juhász óljának a tetejét kék színűre, ahogy beszélték a vitorlázást megelőzően? Millió kérdés, megválaszolatlanul. A sziget foglya újra átértékeli a filmet, amit egyszer is oly nehezen tudott végignézni, akkor is jókat nevetve rajta. Ám ami most vele történik egy ideje, az nem a vászon, nem a dvd-lejátszó nyújtotta vasárnap délutáni élmény, hanem a nyers valóság. És még csak nem is fizetnek érte egy árva centet sem. Csak most értette meg, milyen óriási nagy színészi alakítást láthattunk Tom Hanks-től, és milyen fantasztikusan mutatták be, milyen megpróbáltatásokat kell kiállni. És mindezt már ő is nagyon jól tudja. Rengeteg mindent feláldozna azért, ha most előugrana az operatőr valamelyik bokorból, és hangosan felkiáltana: „Ennyi!” Jelezvén, hogy lepergett az utolsó jelenet, és végre hazamehet ő is…
De sajnos nem így történik a dolog. Csak ül a parton, magányosan. Lábait csiklandozzák a lágy hullámok, miközben ő ezen gondolataiban elmerülve csodálja a hétszázharmincadik naplementét…
|
|