A velős kis beszélgetés, és a tartalékokkal lezavart edzés után természetesen a klub pultjánál ülve vedeltem a sört, és szívtam a cigarettát.
Kriszta próbált beszélgetést kezdeményezni, de finoman tudattam vele, hogy hagyjon békén. Kezemre támaszkodva bambultam magam elé. Szerencsére ma nem voltak túl sokan, és felismerték használhatatlanságomat is.
Ebben a percben megérkezett Doki, aki persze mindig megtalált ilyen esetekben:

- Szevasz, Holland!
- Szia Doki. – válaszoltam egyhangúan. – Igyál valamit.
- Kösz, de most nem. Beszélni szeretnék veled.
- Figyelj, ne haragudj, de… Muszáj ezt ma? – nem voltam bunkó, csak úgy finoman.
- Igen, szeretném. Látom, hogy most nem vagy formában, de holnap meg időd nem lesz, utána meg meccs, meg fellépés…
- Ilyen jól tudod a programomat? Átvehetnél párat belőle.
- Én?! Se a focihoz nem értek, se a zenéhez. Te főzted magadnak ezeket a zsíros kis falatokat. – nevetett.
- Ja, de kurva nehéz megemészteni. Mi a baj?
- A többek szóvivője lettem. Arab, Szunó, Csubi, és a többiek. Hiányolják a pofádat.
- Sandesz jól van? – kérdeztem, mintha érdekelne, miközben a sörömbe kortyoltam.
- Nem mondanám. Azóta is tart az a káosz a kölcsönnel, amit alig tudnak fizetni. Azt meg nem engedi, hogy bárki is segítsen neki. – szomorodott el.
- Végülis az ember oldja meg a maga problémáit, nem igaz? Nekem sem volt semmi segítségem, mégis itt vagyok.
- Micsoda? – lepődött meg Doki. – Ezt tényleg a te szádból hallottam?
- Miért, nem velem beszélgetsz?
- Más vagy haver. Nem tetszik nekem ez a dolog. Sikeres vagy, sztár vagy, és hamarosan bajnok leszel. Ám ennek nagyon nagy változás volt az ára. Ez nem az a Holland…
- De, ez az igazi Holland! Aki megküzdött mindenért, amit itt látsz! Minden egyes gól, minden megmozdulás, minden tapsvihar a fellépések után, valóságos küzdelem eredménye! És téged is naggyá tettelek! Ez neked nem elég?
- De én megmaradtam az a Doki, aki voltam baszd meg! Nem felejtem el, honnan indultam, és hová juthatok még el! Te viszont igen! – förmedt rám.
- Nincs rá szükségem, hogy kioktass! – emeltem a hangom én is.
- Nem oktatlak ki! De csak mész a kibaszott fejed után!
Ekkor óriási kiabálás hallatszott a bejárat felől. Mindenki egy emberként figyelt oda. Ahogy odanéztem, egy ismerős arcot láttam meg. Az állam leesett a döbbenettől, ugyanis Reni expasija, Csaba állt az ajtóban. Ruhája mocskos volt, és ő minden bizonnyal holt részeg. Üvöltött, mint egy megvadult állat:
- Holland! Hol vagy, Holland?! A kurva anyádat, te rohadék! – szórta rám kedves szavait.
- Ez meg mit keres itt? – lepődött meg Doki.
- Fogalmam sincs. – reagáltam döbbenten. – Itt vagyok, faszkalap!
Ekkor felfigyelt végre. A hátam mögött már öten is gyülekeztek a megtermett cimborák.
- Hát itt vagy, roha…dék? – nyáladzott rendesen, iszonyatosan be lehetett piálva. A lábán is alig állt, bár bennem is volt már rendesen.
- Mit akarsz itt? – kérdeztem.
- Te elvetted…elvetted tőlem a nőt, akit szeretek! Szemét…szemét rohadt állat!
- Renire gondolsz? Bocsáss meg, de le vagy maradva. Már jó pár hónapja elköltözött. Szerezd vissza baszki! Most pedig húzz innen a picsába! – majd visszaültem.
- Ne merj nekem hátat fordítani! Azért jöttem, azért…hogy megalázzalak mindenki előtt! Most kinyírlak! – üvöltött, de ezt persze nem vettem komolyan.
Mélyen a fiúk szemébe néztem, és csak ennyit mondtam:
- Ruházzátok meg!
- Senki nem mozdul! – lépett előre Doki.
- Mi a faszt képzelsz magadról? – kérdeztem.
- Csabi nekem is haverom, ezt ne felejtsd el! Még javában Renivel volt, amikor nálam megismerted őket! Ebben én nem veszek részt! Könnyű a kutyákkal szétszedetni az embereket, ugye? – vádolt meg.
- Szóval nem hajtod végre, amire megkértelek?
- Nem! Nem hajtom végre! – vágta rá határozottan.
- Rendben. Azt hiszed, én nem tudok elbánni vele?
- Azt.
- Jól van. Senki nem mozdul, Doki megmondta! – kiabáltam a többieknek. – És te sem! - figyelmeztettem Dokit.
Ekkor letettem a sörös üvegemet, és nagy léptekkel, elborult aggyal megindultam Csabi felé.
- Ez az, gyere csak ide! – bíztatott, de mozgása a pia miatt igazán nehézre sikeredett. Én viszont pont abban az állapotban voltam, hogy tisztában voltam vele, mit teszek.
Pár méternyire tőle valósággal rárontottam, és nekifutásból, nagy erővel kirúgtam a lábát. A nagy test ekkor még csak térdre rogyott. Ám, hogy mégis sikeres legyen a földre vitel, hatalmas jobbhoroggal végleg leterítettem. Nem igazán voltam ura a tetteimnek. Csabi ekkor már nem volt ellenfél.
Én viszont nem tudtam leállni. A földön feküdt, miközben én folyamatosan rugdostam, ahol csak értem. Mikor már olyan pozícióba került, hogy a hátán feküdt, nagy erővel beletapostam a mellkasába.
Szinte hihetetlen, de semmiféle hangot nem adott ki magából.
Ekkor lehajoltam hozzá, és még néhányszor megütöttem, ami csak kifér a csövön.
Belesajgott mindkét öklöm, ahogy felváltva osztottam vele az ütéseket.
Mire leálltam, már mindkét kezem csurom vér volt. Csabi ekkor már hörgött.
Oldalára fordult, és nagy adag vért köpött. Az ő arcát is teljesen beborította a saját vére.
Felálltam mellőle, és Dokira néztem. Ő csak döbbenten állt, és lemondóan csóválta a fejét.
- Mi van, baszd meg?! – üvöltöttem. – Látod, egymagam is el tudom intézni! Nincs szükségem segítségre, a tiédre meg pláne nem!
- Igazán büszke lehetsz magadra… - mondta halkan.
- A munkaviszonyod ezennel megszűnt. Soha többé nem akarlak itt meglátni. Takarodj innen a faszba! – kiabáltam. – És, ha már itt vagy…íme a haverod. – mutattam Csabira. – Viheted őt is.
A többiek mind megdermedve álltak Doki mellett, aki ekkor elindult felém.
Lassú, óvatos léptekkel közelített. Mikor odaért, a szemembe nézett, és csak ennyit mondott:
- A többieknek azt mondom, hogy elfoglalt vagy, de nem felejtetted el őket…
Erre nem tudtam mit lépni. Doki összekapirgálta a földről Csabit, és szinte vállán cipelve eltűnt a Holland klub bejárati ajtaján kívülre.
Én ezután a többiek felé fordultam, akik szinte ugyanabban a helyzetben álldogáltak ott, mielőtt levertem volna váratlan vendégemet. Döbbent csend ütött ki az arcukra.
Kriszta kezében megremegett a pohár, de ez esetben ő sem mert megszólalni.
Olyan képet festhettem le nekik, amit nem is sejthettek ez idáig.
- Mi a faszt bámultok, mi? Menjetek a dolgotokra mindannyian! – üvöltöttem a kigyúrt emberkéknek, majd elszóródtak az asztaloknál. Mindezek után visszaültem a pulthoz, és rendesen kiütöttem magam aznap este…

folyt.köv.