Csendre int a sors már régen,
szótlan nyugalomra ítél
Elsöpör a hóvihar a kegyetlen télben,
sosem tudom előre a hajnal hol ér

Értelmetlen létem értelmet ad sokaknak;
szomjuk csillapítja vérem.
A falakon át is lelkemben kutatnak,
tán még a holnapot megérem…

Vigyázhatnék rád is, óvhatnálak téged.
Megtehetném, jól tudom.
De nem érdekelt soha a léted,
ha volt is szívem, most eldobom.

Kimetszem a nyelvem is,
szavakkal ne bántsalak soha
Érted eladnám a lelkem is,
de minden perc oly mostoha!

Hisszük, ez csak átmeneti állapot…
Hazudj csak magadnak!
Élünk, mint a megvadult állatok,
kik egymás húsába harapnak

Túl gyors lett itt minden...
Se eleje, se vége
Szertefoszlik, amiben hittem,
s kérdőn tekintek az égre

Mikor elhalkul a dal, s nincs már mire várni
Akkor állítsd meg a világot, hogy le tudjak szállni!

Ha sikerülne részemből a te részeddé válni
Kérlek, állítsd meg a világot, hogy le tudjunk szállni!

Rohannak a perceink, már alig-alig látni
Húzd be a vészféket, én le szeretnék szállni!

A sínre hajtom fejemet, tépjen, szakítson, bármi!!!
Állítsd meg a világot, én ki akarok szállni…