Nézz végre tükörbe, és mondd, mit látsz?
A lélek tükre mélyén nemes célt még találsz?
Nem hinném, barátom… Te rég elvesztél már.
Lelked üres, sivár, mint egy elhagyott táj

Ne változtass rajta, mi értelme lenne?
Nincs már senki, ki érted egy lépést is tenne
Tenyeredbe temetett arcodat könnyeid mossák tisztára
Így ülsz egy szobában, az ítéletre várva

De ejnye már, te semmirekellő! Mutatok én szebbet!
Ne gondolj semmire, fejedben se tégy most rendet
Lepjen el a zűrzavar, uraljon a káosz
Nem kell, hogy szelíden állj a holnapután-hoz

Csak fogd meg a kezemet, bízzál bennem kérlek.
Nekem mindegy a módszer, de tudd: úgyis elérlek
Miért ragadsz-e földi léthez? Vár a halhatatlan világ.
S ahhoz, hogy jobb legyen, nem kell elmondanod az imát

A Mennyországba mennél? Mit érsz el vele?
Hiszen az korlátokkal, szabályokkal van tele.
Nem neked való az, hidd csak el nekem,
A pokol a te hazád, ott a főnököt is ismerem

Te is jóban leszel vele, ismer ő is téged.
Születésed óta hűen figyeljük a léted.
Nem lesz semmi baj sem, rövid lesz a túra.
Jól van, fogd a kezem! Indulunk az útra…