Minden héten háború 07.

Miután lassacskán lenyugodtak a kedélyek, mindenki visszatért korábbi tevékenységéhez. Volt, aki a következő kört tekerte, iszogattunk, beszélgettünk, mások pedig a közben megérkezett csajokat fűzögették.
Közülük voltak olyanok, akik el is tűntek egy időre, hogy utána kócos hajjal, kipirult arccal térjenek vissza.
Az én fejemet elnézve nem nagyon környékezett meg senki, és én sem érdeklődtem más iránt. Aki pedig érdekelt volna, az sajnos jelen pillanatban elérhetetlennek tűnt, bár csak néhány méternyire ült tőlem.
Közben folyamatosan szólt a zene, egyre hangosabban, egyre erőteljesebben megint. Közeledtünk már az éjjel egy órához, de mindenki „fitt” volt.
Talán Renit láttam egyszer-egyszer ásítani, de viszonylag jól bírta a „gyűrődést.”
Én is szívesen elgyűrődtem volna vele…
Csabi néhány alkalommal már vigyorgott is, poénkodott a többiekkel, de az én szememben ugyanaz a senkiházi szar maradt, mint azelőtt.
Nem mintha én a legjobb haverjai közé tartoztam volna, de ez engem legalább annyira érdekelt, mint őt.

Nem bántam volna, ha kicsit gyorsabban telik az idő. Hat óra körül már haza tudok menni anélkül, hogy feltűnést keltenék a korai érkezéssel, de most még lehetetlen.
Míg a többiek egyre jobban élvezték a bulit, addig az én szemszögemből folyamatosan laposabb lett a hangulat. A söröket is csak apránként kortyolgattam, így nem volt rám nagy hatással az sem.

Gondolatban már Kaposváron rúgtam a második gólomat, amellyel kettő-egy arányban vezettünk a kilencvenkettedik percben. Istenem, de szép is lenne…

A hangfalak lassan már-már szétrobbantották a ház oldalát, és nem épp az a szomszéd centrikus „muzsika” szólt.
Ekkor azonban ismerős dallamra lettem figyelmes. Több is volt ez, mint ismerős. Néhányan a haverok közül vigyorogva néztek rám, ahogy elkezdődött. Volt, aki csak később kapcsolt, és akadt olyan is, akinek fogalma sem volt a hirtelen hangulatváltásról. Én is kaján mosolyt húztam a szám szélére, és elégedetten kortyoltam a mini hordóba.
- Na, mivan? – érdeklődtem.
- Nem tudod, ki nyomja ezt a dalt? – kérdezte Doki sejtelmesen.
- Á, fogalmam sincs, haver…
- Én tudom, baszki! Én tudom! – dicsekedett Szunó.
- Mi bajotok van? Ezt nem értem… - szólt bele Reni is.
- Akkor mondom nektek! – kiabált Szunó boldogan – Az előadó Baráth „ Holland” Tamás! A dal címe pedig… - néma csend – Baszki…Elfelejtettem…
- Ugyan, ne is törődj vele… - „vigasztaltam.”
- Ne már!!! Mi a faszom a dal címe? – akadt ki látványosan, de segítettem.
- „Ami van, nem elég.” – válaszoltam.
- Nem azt kérdezte, mennyi sör van a hűtőben! – hülyült Völe, de tetszett a poén mindenkinek.
- Azaz! Ami van, nem elég! Tényleg! Ez az egyik kedvencem!
- Ez te vagy?! – hitetlenkedett Reni.
- Ja. Kicsit bohóckodtunk a mikrofonnal, semmi több. – csitítottam a dolgot.
- Na neee! Ez kurva jó! A szöveg is, a zene is, minden. Tiszta, érthető, nekem nagyon tetszik! – dicsért Reni.
- Ó, köszönöm…
- Olyannyira tetszik, hogy el sem hiszem, hogy te vagy…- mondta.
Erre aztán néma csend lett egy pillanatra, majd elmosolyodott.
- Nem hasonlít a hangod, nem ismerhető fel. – közölte Csabi. Sejtettem, hogy ő nem fogja ezt annyiban hagyni. Reni megjegyzését nem tudtam mire vélni, de volt egy tippem, mi lesz ebből a dologból, és nem csalódtam.
- Tudod mit? Bizonyítsd be! Rappelj valamit nekünk, itt és most! – ellentmondást nem tűrően jött az utasítás ettől az ördögi nőtől. Azonnal megizzadtam, fogalmam sem volt, mit kéne válaszolnom.
- Álljon meg a menet! – jött Doki. - Az én haverommal ne baszakodjatok, még élőben is láttam a csávót zenélni! Nekem elhihetitek, kurvára ő az igazi!
- Ha valóban így van, akkor most nekünk, a barátainak is tarthatna egy kis bemutatót, nemde? – küzdött továbbra is Reni.
Mindenki elhallgatott, kíváncsian várták, mit fogok válaszolni. Nem volt kedvemre a dolog, de ha itt leintem a társaságot, akkor az nem vetett volna jó fényt rám.
- Doki! Megvan még az az instrumentál cd, amit Újhartyánba vittünk? Ha jól emlékszem, nálad maradt…
- Ja, azt hiszem itt van a fiókban. – majd kotorászni kezdett. – Voálá! Itt is van a cd!
- Fasza! Mikrofon megvan? – érdeklődtem.
- Az ott van a gépnél, be is van kötve.
Minden készen állt ahhoz, hogy megpróbáljam „elkápráztatni a közönséget….”





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=11887